„Hogy vagy? Mi van a kisbabával? Jó gyerek?” Mostanában meglehetősen gyakran hallom ezt a kérdést.

Ha jól értem a mögöttes szándékot, akkor engedelmetekkel pontosítanám a kérdést: „hagy téged ez a kisbaba pihenni?”
A válasz éjszakáróléjszakára változik, vannak olyan időszakok, amikor jobban alszik a baba és akkor én is és vannak olyanok, amikor kevésbé…
De arra a kérdésre, hogy vajon jó gyerek-e, csak egyetlen válaszom van: perszecsodálatos gyerek Vajon lehet-e ez másként…
Ha egy kisbaba sír vagy nyugtalan, az nem teszi őt „nem jó gyerekké”. Akkor ő sokkal inkább „magát nem jól érző gyerek”, akit zavar valami. Talán éhes , fáj a hasa, fáradt, vagy csak úgy egyedül érzi magát és érintésre vágyik.

Biztos vagyok abban, hogy eddig semmi újat nem mondtam… Akkor miért írom le mégis mindezt? 
A lubavicsi Rebbe a kabala, vagyis a zsidó misztika bölcseire támaszkodva azt tanította, hogy a szavainknak ereje van  , ezért nagyon fontos, hogy mindig pozitív módon fogalmazzuk meg a gondolatainkat és ne elégedjünk meg azzal a jó szándékkal, ami a kevésbé pozitív tartalmú megfogalmazások mögött rejlik. Kérdezzétek csak meg napjaink pszichológusait és gondolkodóit – ma már ők is ennek a hozzáállásnak a zászlóvivői.

Még akkor is, ha „nem könnyű” , nem „nehéz” és még az is, ami „rossznak” tűnik, valójában csak „nem jó”…