Nyár van és meleg , úgyhogy mint minden rendes magyar család, mi is azon kaptuk magunkat, hogy családostul útban vagyunk a Balaton felé. Nagyjából a fél házat magunkkal vittükcsak úgy a biztonság kedvéért, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. Kóser ételt  vittünk magunkkal, ruhákat  és még ki tudja mit. Aztán elindultunk.
Szóval mit is hagytunk otthon? …
Annak a lakásnak a kulcsait, ahol aludni akartunk éjjel…
Húsz perccel indulás után, amikor a gyerekek már elvesztették a türelmüket és csak azt akarták tudni, hogy mikor érkezünk már meg végre, rájöttünk, hogy nincs nálunk a kulcs. További tanakodás után már azt is tudtuk, hogy a konyhaszekrény tetején hagytuk. Ott várakozik. Aztán visszafordulunk . Amikor elindultunk vissza, Budapest felé, az út, ami már amúgy túlságosan hosszúnak tűnt a türelmetlen fiatalok számára, még negyven forró perccel hosszabb lett a zsúfolt autóban.
Amikor újra Siófok felé vettük az irányt, megpróbáltuk szórakoztatni a gyerekeket . Szójátékokkal próbálkoztunk  (mi kezdődik ezzel a betűvel…). Aztán Smulik azt mondta: Látod, milyen jó hozzánk az Isten? képzeld csak el, mi lett volna, ha csak akkor jövünk rá arra, hogy otthon hagytuk a kulcsot, amikor már a lakás ajtaja mellett állunkNegyven percnyi extra utazással, amiért még hálát is mondtunk Istennek megspóroltunk 120 percnyi utazást.
Kívánom, hogy mindig csak a jót lássuk, csak azt, hogy a pohár félig tele van