Sziasztok, mindenkit üdvözlök!
Azokat is, akik már ismernek és azokat is, akik csak most fognak megismerni…
Honnan is kezdjem a bemutatkozást? Munka? Gyerekek? Hobbik? Férj?
Talán ahhoz, hogy bemutatkozzam, először magamban kell eldöntenem, hogy ki vagyok? Anya? Vagy lehetséges, hogy én csupán a képességeim és a tudásom lennék?
Azt hiszem, minden válasz elfogadható, hiszen a kilétem nehezen megfogható… Erről eszembe jut egy történet. Snéur Zálmán rabbi, a Chábád hászidizmus megalapítója egyszer az unokájával játszott. Játék közben azt kérdezte a nagyapa: „Hol van nagypapa?”. A kisgyerek nagyapja hasára mutatott és azt mondta: „Itt van nagypapa”. Azt mondta a rebbe: „Ez nagypapa hasa, de hol van nagypapa?” A gyerek most a rebbe fejére mutatott, és a rebbe azt felelte: ez nagypapa feje. Így folytatták tovább, a gyermek nagyapja különféle testrészeire mutatott, és a rabbi mindannyiszor azt felelte, hogy az nagypapa testének egy-egy darabja, de nem ő maga. A gyerek végül feladta és kiment a szobából, de később visszatért és így kiáltott: „Nagypapa!”. A rebbe megfordult és ekkor azt mondta a gyermek: „Na, Ez a nagypapa”!
Most pedig mesélek egy kicsit magamról.
Glitzenstein Sosinak (vagy ahogy a férjem szereti magyarul mondani: Zsuzsának ) hívnak. Izraelből érkeztem Magyarországra 13 évvel ezelőtt, de a magyartudásomon még van mit csiszolni
Több mint 17 éve vagyunk házasok férjemmel, Smulik rabbival (Glitzi, a vörös szakállú) és hét csodálatos gyermekünk van (Öt fiú és két lány, látszik a képen, ugye?!)
A Bét Menáchem Iskolában dolgozom teljes állásban és miután hazaérek, kezdődik a másik műszakom: ellátom a gyerekeket, foglalkozom a „Zsilippel”, a nagyjából egy hónapja megnyitott hatalmas, új központ ügyeivel. Gondolom, sejtitek, hogy általában nem unatkozom…
De a fennmaradó (vagy saját magam által létrehozott) néhány szabad percemben (mert időnként muszáj feltöltődni!) szeretek olvasni szudokuzni és zenét hallgatni . Ennyi, most már szinte mindent tudtok rólam.
Időnként kisebb írásokat osztok majd meg az életemről, vagy az élet nagy kérdéseiről…
Remélem, hogy érdekesnek találjátok majd az oldalt!
Várlak titeket a következő posztban!
Sosi