„Mit szeretnél játszani?”
Ezzel a kérdéssel fordultam hatéves fiamhoz, Mojsihoz abban a különleges és nyugodt órában, ami csak kettőnké volt, az övé és az enyém. Válaszként bement a szobába és egy „kígyók és létrák” társasjátékkal tért vissza. Dobtunk a kockával és ő kezdhette a játékot Ő haladt elöl és én utána. Ő, aztán én. Elérkeztem egy kis létrához. Dobtam a kockával és abban reménykedtem, hogy behozhatom a lemaradásomat. Én is győzni szeretnék a játékban. De nem így történt. Túlmentem azon a mezőn, ahol a létra volt és nem tudtam felmászni rajta… Mojsi figyelte, mi történik és azt mondta: „De anya, lehet, hogy így viszont fel tudsz majd kapaszkodni a következő létrán, ami sokkal magasabb!” Elgondolkoztam a játékon és az életen. Hányszor megtörténik, hogy azt hisszük, lemaradtunk valamiről, elvesztettünk egy lehetőséget. És hány alkalommal megtörténik, hogy ezek valójában éppen ellenkezőleg, új lehetőségekhez vezetnek, elvisznek a magasabb létráig és megmászhatjuk a segítségükkel a magasabb csúcsot!
Egyébként, ha szeretnétek tudni – abban a játékban Mojsi nyert…