Rúgd a bőrt, húzzad rá!
Valahol a világban van egy kisváros, Komádi. Ott él egy csapat gyerek együtt, kicsik és nagyok. Együtt haladnak a céljaik felé, néha becsúszik egy sérülés, egy kapufa, egy vesztes meccs, de ha egymásnak segítenek, akkor betalálhat a győztes gól. Júda kannájából közben szól a ritmus, a csapat pedig együtt megérzi, éppen kinek kell a passz!

Az Igazgyöngy Alapítvány közreműködésével a Komádi Gyermekotthon növendékeivel egy tíz napos tábor keretében hoztuk létre a Júda népe című előadásunkat, amelyet most a Zsilip Kulturális Központban mutatunk be.
Részletes program:
Júda népe c. előadás
A Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjainak koncertje
Kerekasztal beszélgetés a hátrányos helyzetű gyerekek lehetőségeiről a művészetek terén.
Résztvevők:
– L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, szakmai vezetője
– Snétberger Ferenc és tanítványa Urbán Benjámin
– Szilágyi Nóra, a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat vezetője
– Fábián Péter író, rendező

A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött: https://form.jotform.com/222141835213041
Facebook esemény itt